Balázs János

Huszonöt évesen kezdtem tanulni az újságírást, 1978-ban, a Brassói Lapoknál. A tanulást 1993-ban, az RTV magyar adásánál újrakezdtem, és ha minden jól megy, most már abba sem hagyom: amióta tévés vagyok háromszor cserélődött ki a technika, és előre láthatólag a közeljövőben még vagy kétszer ki fog cserélődni.
Hasonlóképp, jócskán őszült már a halántékom, amikor rájöttem, hogy az előzmények (bár vázlatos) ismerete nélkül semmi esélyünk arra, hogy megértsük, mi is zajlik körülöttünk. Önismereti, helytörténeti riportjaimat, népszerűsítő filmjeimet hézagpótlónak szántam. Ezek: A ferencesek Erdélyben (három részes ismeretterjesztő filmsorozat, 1999), Kő kövön (riportkönyv, 2002) Kő kövön Brassóban (riportkönyv, 2003) Egy az Isten (három részes ismeretterjesztő filmsorozat az erdélyi unitáriusokról, 2004, SIMFEST-díj 2005), Oltország (hét részes riportsorozat, 2005), Az erdélyi püspökség tíz évszázada (öt részes ismeretterjesztő filmsorozat, 2006), ipartörténeti filmsorozat: Aurum problematicum (a Tellúr felfedezésének története, 2005, SIMFEST-díj 2006), Az erdélyi üveg (2006) A vasgyártás Erdélyben, Régi malmok Erdélyben (2007), Az erdélyi földgáz (2009), Barangolás a Kökény-folyó mentén (hét részes riportsorozata Kis-Küküllő mentéről, 2007), Az aranyos Aranyos (hét részes riportsorozat, 2008), A költő és a tábornok (Petőfi Erdélyben, ismeretterjesztő filmsorozat, 2009), Csabákra várva (riportkötet, 2009). Az Erdély régi templomait bemutató tévériport-sorozat jelenleg a 33. résznél tart.
Riportjaimmal igyekszem hasznossá lenni. Olykor sikerül.
Hivatalos elismerést jelent a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíja (1998-ban és 2002-ben), vagy az Épített Örökségért járó Média-díj (2009-ben). Sikerélmény az is, hogy az utcán néha felismernek.